Törő András atya kapta idén a Szent György-díjat

A templomunk védőszentjéről elnevezett, a képviselő-testület és a templom első plébánosa, Felföldi László által alapított díjat a közösségéért végzett áldozatos és példaértékű szolgálatának elismeréseként adományozták Törő Andrásnak, aki 2023-2024-ben volt az egyházközség plébániai kormányzója.

A Szent György-díjat 2025. június 1-jén, Urunk mennybemenetelének főünnepén, koncelebrált ünnepi szentmisén Bákonyi János plébános adta át plébániai kormányzó elődjének, akit a templommal szomszédos Szent György Tagóvoda ovisai is köszöntöttek.

Mint ismert, Törő András a Megtestesülés plébánia filiájaként működő egyházközség Szent György-templomának plébániai kormányzója és a Szent György Tagóvoda lelkipásztora volt 2023-2024-ben. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felterjesztését követően 2024 augusztusában a Szentszék dr. Törő András atyát, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papját, esperes, plébániai kormányzót nevezte ki a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorává hatéves ciklusra.

Az egyházközség Szent György-díját a templom 2015-ben történt felszentelését követő évben, 2016-ban alapította és ítélte oda első alkalommal a plébánia képviselő-testülete. Azóta a díjátadás hagyományosan az áprilisi Szent György-napi templombúcsúhoz kötődik, azonban András atya római szolgálatának feladataihoz igazodva, idén június 1-jén ünnepeltük.

A díj Tamus István kortárs grafikusművész Szent Györgyöt ábrázoló, sorszámozott linómetszete, valamint a díjjal járó elismerő díszoklevél.

Szent György a Krisztus utáni 3. évszázadban élt vértanú, a lovagok és cserkészek védőszentje. Egyike azon szenteknek, akinek alakját osztatlan tisztelet övezi az egész keresztény világban. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek. Liturgikus ünnepnapját a magyar egyházban április 24-én tartjuk.

A Szent György-díjasok:

2016 – Felföldi László, a Szent György-templom első plébánosa
2017 – Gáll Mihály
2017 – Juráskó István (posztumusz díjazott)
2018 – Ferenczi Györgyné
2019 – Dr. Bedő Zoltán
2020 – Veréb Sándor
2021 – Dr. Horváth Zsolt
2022 – Kertész Józsefné
2023 – Varga Antalné
2024 – Dr. Újhelyi László
2025 – Dr. Törő András