Kinőttük a régi templomot…
A józsai városrész 1894-ben épült római katolikus templomát kinőtték a hívek. Bosák Nándor megyéspüspök egy látogatásakor személyesen győződött meg arról, mennyire nagy szükség van egy újabb templomra a több mint tízezer lakosú városrésznek. A Felsőjózsán található régi templomépület ugyanis csak mintegy hatvan hívőt képes egyszerre fogadni, a hívek létszáma viszont ennek legalább az háromszorosa. Ezért a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala úgy határozott, hogy Szent György tiszteletére templomot épít a józsai városrészen. Az építkezésre szolgáló telket Debrecen Megyei Jogú Város adományozta, az építés 200 millió forintnyi költségeit a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye biztosította, a hívek adományaival kiegészítve.
A leendő Szent György-templom alapkőletétele
A vékony erdősávba illeszkedő, a Tócó-patak völgyében épülő templom alapkövét Bosák Nándor megyéspüspök áldotta meg 2014. április 26-án. A püspök atya ünnepi beszédében kiemelte: „A templomot nem magunknak, hanem a jövőnek építjük. Debrecen város fejlődő részén a megszentelt területet kiválasztjuk, hogy ez a föld ezentúl az Isten és a mi lelkünk ügyét szolgálja, és a jövő számára olyan lehetőséget, helyet biztosítson, ahol az ember megtalálja azt a segítséget, útmutatást, amely nélkül nem tudja megvalósítani élete teljességét.”
Az ünnepségen Győrffy Zoltán építész bemutatta a templom terveit. Elmondta, hogy a különleges, egy tömbből álló templom formáját a középkori kőtemplomok inspirálták. Felföldi László plébános az alapkőbe helyezett relikviákat tartalmazó „időkapszulába” az épülő templomtól mintegy 150–200 méterre található középkori templom romjaiból is elhelyezett egy darabkát, utalva ezzel a múlt titkára, a jelen erejére és a jövő reményére. A jövőnek üzenő tárgyak közé került az alapító okirat egy példánya, a Józsai Hírmondó és a Hajdú-Bihari Napló egy-egy aktuális száma.
Bokrétaünnep…
A leendő templom szerkezete 2015 márciusában elérte a legmagasabb pontját, s ebből az alkalomból március 11-én bokrétaünnepet tartottak az építők és az építtetők. A hagyományok szerint az épület legmagasabb pontjára, jelen esetben a torony tetejére egy bokrétacsokrot helyeztek el, és az építtető, a Debreceni Megtestesülés Plébánia képviseletében köszönetet mondott a templom építőinek és a munkálatokat nap mint nap felügyelő és irányító építésvezetőnek, Keczán Bélának.
A templomszentelés
A Szent György-templom több mint egy év alatt készült el. Debrecen-Józsa új római katolikus templomát 2015. november 22-én ünnepi szentmise keretében szentelte fel Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, akinek püspökként ez volt az első hivatalos szolgálata. A zuhogó eső ellenére folyamatosan érkeztek a hívek az új templomhoz. Az ünnepi szentmise előtt a püspök atya megszentelte a templom harangjait, majd azokat a harangöntők a mise alatt a helyükre is emelték. Palánki Ferenc püspök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a templom építésében. Hangsúlyozta: külön örömmel tölti el, hogy éppen egy templomszentelés az első hivatalos szolgálata püspökként.
Győrffy Zoltán építész hangsúlyozta, hogy a mai világban ritka az a fajta együttműködés, ami ennek az építkezésnek a folyamatát jellemezte. Felföldi László plébános szerint a kezdetektől fogva az együtt gondolkodás, az egyirányba nézés csodás ajándéka kísérte az építkezést.