Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.
Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (Lk 2,1-14)
Útravaló gondolatok és kérdések:
Karácsony napja a szeretet ünnepe – hallhatjuk minden csatornán ezekben a napokban. Valóban az, de érdemes a mondatot teljessé tenni. Nem akármilyen szeretetet ünnepel a világ.
Érezzük – talán az év vége okán is – hogy rendkívül fáradtak vagyunk, vannak olyan hiányok, helyzetek, melyekre nem lehet választ találni a hétköznapokban. Van olyan helyzet is, amely már nem tud visszajönni, nem lehet rajta soha változtatni. De valahogyan mégis menni kell tovább, de hogyan?
Karácsony, ha nyitott szívvel állunk előtte szeretne vezetni. Vezetni a jászolhoz, az egyszerű gyermekhez, ahol nagy rend és béke van, hiszen megszületett! Minden krízist, előzetes problémát felülír, hogy él a gyermek. Már mindegy, hogy csak az istálló jutott, a szalma sem lényeges, az első látogatók sem. Isten így lép be az emberiség, a te életedbe. Nem érdekes a körítés, a szereplők, egyszerűen belép, hogy valamit hozzon.
Mit hoz? Meghozza a reményt, hogy az ember és az Isten nincs egymástól távol, meg lehet fogni, meg lehet szólítani, lehet érezni, hogy tényleg szeret és gondja van rád. Ez a szeretet tud erőt és hitet adni az élet olykor fárasztó, kiábrándító útján. Lehet sok krízis, szeretetlenség, de egy szeretet, egy forrás örökre marad: a jászolban fekvő kisgyermek, a megtestesült Isten szeret! Ezen soha semmi nem fog változtatni, az sem, ha te nem szereted Őt.
András atya