Disznótorra invitál a Megtestesülés Plébánia Lélektől lélekig csoportja

Kedves Testvérek!

A debreceni SZUSZ Parkba szervezett február 3-i (szombati) disznóvágásunkat szeretném bemutatni, melyre szeretettel hívjunk mindazon testvéreinket, akik bepillantást szeretnének kapni a csoportunk életébe, és a későbbiek során szívesen csatlakoznának hozzánk a heti rendszerességgel megtartott csoportfoglalkozásainkra is.
Vendéglátóink reggel negyed nyolctól várnak bennünket, pálinkával és frissen sült pogácsával.
A böllér fél nyolctól kezdi meg a disznó perzselését, feldarabolását és feldolgozását!
Ez a munkafázis fél kilencig valószínűleg befejeződik, tehát aki reggel nem érkezik időben, az pont a disznóvágás látványos részéről marad le. Tehát, kérlek benneteket lehetőleg kezdjük együtt a napot pontosan!
Az érkezéstől kezdve lehetőség van a meleg étteremben lenni, de a böllér a szabadban fog dolgozni (hozni kell tehát meleg ruhát is, aki e szakasz munkáiban részt kíván venni nézőként, esetleg tevékenyen segítve, amit szívesen vesznek a vendéglátók).
Majd közösen az étteremben, terített asztalnál​ svédasztalról megreggelizünk:
• hagymás vér, • tojásrántotta parasztosan, • bundás kenyér, • friss zöldségek • ropogós friss meleg kenyér.
A reggeli elfogyasztása ​után felár nélkül rendelkezésünkre állnak (​egy légtérben az étteremmel) az alábbi játékok: ​
csocsó, darts, biliárd, ping-pong asztal, (saját ütőt lehet hozni), zenegép és természetesen, terített asztalnál ülve tudunk majd nagyokat beszélgetni.
Rendkívül jó lehetőségként kínálkozik, hogy elfogadta a meghívásunkat és köztünk tölti el a napját Tóth László atya, így hozzá is lehet a​ kérdéseitek​k​el fordulni hitünkkel kapcsolatban.
Tíz óra után csoportos látvány-kolbásztöltés lesz az étteremben, ebbe a programba szintén besegíthetünk és akár saját ízlés szerinti fűszerezéssel is próbálkozhatunk​.
Majd délben ebéd (4 személyes tálakon tálalva);
• hajdúsági orjaleves, reszelt tésztával • toros káposzta, a malac fülével és farkával • az új hús serpenyőben sütve, hagymás törtburgonyával és párolt lilakáposztával /kisült kolbász serpenyőben sütve, rántott szelet, rántott máj/ • csemege uborka, házi vegyes vágott savanyúság • ropogós, friss meleg kenyér.​
Itt szeretném megjegyezni, hogy aki vegetáriánus ételt szeretne fogyasztani, az étterem külön térítés nélkül biztosítja számára (mindössze előre kell jelezni, így kérlek benneteket ilyen igény esetén, írjátok meg nekem, hogy segíthessek!)
A délutánt közös játékkal, beszélgetéssel töltjük el, majd uzsonna három óra körül.
Tepertőkrémes és zsíros kenyér lila-​hagymával, esetleg (az ebédből még el nem fogyasztott finomságok, kisült kolbász serpenyőben sütve stb.) kerül feltálalásra.​
Korlátlan italfogyasztás:
• Citromos meleg tea • Szénsavas és szénsavmentes üdítők és ásványvíz, valamint rostos gyümölcs üdítők.
Egyéb italokkal (alkohol tartalmú) is várnak bennünket, melyeket önköltségen tudtok fogyasztani az étterem bárpultjáná​l.
Hivatalosan 16 óra körül terveztük a búcsú pillanatát, hálát adva Istennek az együtt eltöltött órákért.
Az egész napos disznóvágás program ára a három étkezéssel és a korlátlan italfogyasztással: 4 990 Ft/fő.​
Mindenkinek köszönöm, aki lehetővé tette a jelentkezésével, hogy ez a csoportprogram megvalósulhat!

“Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.
Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
Jn 13:34-35

Menyhárt Ferenc,
a Lélektől lélekig csoport vezetője