Július elején a Megtestesülés plébánia három egyházközségének gyermekei számára szerveztek nyári tábort Balatonakalin. Az egyhetes táborba a 15 gyermeket Tóth László plébános atya, Végvári Kinga hitoktató és felnőtt segítők is elkísérték. Kovács Gergőné, az egyik kísérő élménybeszámolóját közöljük.
Egyházközségünknek lehetősége nyílt a Balatonnál táboroztatni, amely hatalmas felelősséget kíván, egyben az egyik legkülönlegesebb magyarországi helyszín a táborozók számára. Vonattal indultunk útnak, hosszú utazás volt, de megérte. Főleg, amikor a fülünket ez a mondat simogatta meg az ablakon kitekintve: Istenem, először láthatom a Balatont, a magyar tengert, gyönyörű!
Attól a pillanattól kezdve még inkább izgatottan vártuk mindannyian, hogy megérkezzünk. A szállásunkra érkezve megismerkedtünk a helyszínnel, mindannyian elfoglaltuk a saját kis helyünket, s ezt követte egy gyors köszöntés, hálaadás, majd a legfontosabb szabályok ismertetése, amelyek a fürdőzésre vonatkoztak. Már tudták a fiatalok, hogy bizony, lesz csobbanás a Balatonban már első nap is!
Azonban hátra volt még egy fontos információ a telefonhasználatra vonatkozóan, ami a gyermekek számára kardinális kérdés. A legjobb döntésnek gondoltuk, hogy napi két órában határozzuk meg a telefonozást. Első körben hideg zuhanyként érte a gyerekeket, voltak, akik apró, frappáns kifogásokat kerestek: Akkor hogy készülhet rólunk kép? De végül mindenki elfogadta, bár voltak kétségeik.
Nem sokkal később együtt elindultunk a Mandulavirág strandra, ahol hatalmas mosolyt lehetett látni a gyermekek arcán, s igyekeztek is a vízbe. Voltak, akik első alkalommal élték át ennek a csodáját, voltak, akik már sokadjára. A gyerekek mindannyian együtt maradtak, volt, hogy fiúk külön, lányok külön, volt, hogy mindenki együtt, egységet alkotva. Senki nem maradt egyedül, együtt élveztük a Balaton hűsítő vizét, amiben bizony sokat úsztunk, labdáztunk, frizbiztünk, teniszeztünk, vízipisztolyoztunk, olykor kacsákat, hattyúkat láthattunk testközelből. Este finom vacsorával folytattuk, majd szabadidős foglalkozás következett.
A napot, jobban mondva minden napot, imádsággal kezdtük és misével zártunk, amely a lelkünket simogatta, s még közelebb hozta hozzánk Jézus Krisztust! Laci atya prédikációi szívhez szólóak voltak, illetve elgondolkodásra késztettek, amelyen nem csak az adott estén, hanem akár a későbbiekben is tudtunk elmélkedni, s bizony visszahallhatóak voltak a gyermekektől.
Az első nap a misét több ismerkedős játék követte, amelyek igazán mókásra sikeredtek, s mosolyogva tettük el magunkat a következő napokra. Tengernyi izgalom várt mindannyiunkra, a délelőttöket mindig valami különleges feladat, játék töltötte meg. Például Balatonakali megismerése, a település különlegességeinek felfedezése csapatokban, térkép segítségével, és egy-egy állomásnál különböző feladatok, mint például a versírás. Sorversenyeken játékos módon megmozgattuk magunkat, lehetőség volt csapatokban találós kérdések megfejtésére, illetve elővettük a klasszikusnak számító ország, város, fiú, lány… játékot, amellyel sok gyermek csak most ismerkedett meg. A játék óriási sikert aratott, abba sem akarták hagyni a gyerekek.
Az egyik délelőttünket az eső megnehezítette, a tervezett programon változtatni kellett, közösen kitaláltuk a mozizást, helyben, a szálláson, finom popcornnal és teával, szörppel. A filmet megnézve átbeszéltük a látottakat, kinek mit jelentett, kinek mi volt a legviccesebb jelenet, kinek mit adott ez a film, mit visz ebből tovább, és a legfontosabb, hogy ki milyennek látta a filmben Istent, valamint ki milyennek látja Istent a mindennapokban.
A fiúk kérésére az egyik nap még focimeccs nézésére is kerítettünk alkalmat, hiszen nagyon vágytak rá, ez idő alatt a lányok játszottak az udvaron, hajfonások készültek és mindeközben önfeledten kacagtak.
Az utolsó teljes napunkon ellátogattunk Tihanyba, 5 km-t gyalogoltunk, mely során rácsodálkoztunk a teremtett világ szépségeire. Megérkezve elénk tárult a félsziget szépséges látványa.
A délutánjainkat a Balaton vizében és a partján töltöttük megannyi játékkal, derűvel, vizibiciklizéssel, beszélgetéssel vagy éppen kártyázással. A telefonhasználattal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek már aligha igénylik, sokszor csak addig vették elő, míg a szüleikkel beszéltek, ezt követően azonnal mentek játszani, focizni, tollasozni, kosarazni vagy csak egymással beszélgettek, ahelyett, hogy telefonoztak volna, hiszen ráéreztek a játék, az együtt töltött idő szépségére, örömére, amely sokkal nagyobb feltöltődést biztosított számukra, mint a telefon.
A szentmise minden este meghittséget, békét hozott a szívünkbe, tudtuk mindannyian, hogy igazán jó helyen vagyunk, igazán jó emberekkel, szívünkben szeretettel, s a Jóisten velünk van.
A táborban a szeretetteljes légkör teljes mértékben megvalósult, mert ahogy Simon András grafikusművész fogalmaz: „A szeretet közösséget teremt. Ahol kiárad, ott virágba borul az élet, és a feltétlen elfogadás örömében begyógyulnak a sebek. Te magad légy a szeretet! Sosem leszel társtalan.”
Szöveg és fotó: Kovács Gergőné