Kedves Testvérek!
Ha a szívemben lévő egyetlen biztos érzést, üzenetet – HÁLA és KÖSZÖNET – bővebben akarom elmondani, akkor elbizonytalanodnak a szavak, mert nagyon nehéz jobban, többet, szebbet hozzáadni. Visszatekinteni azt jelenti, mérlegre tenni a jelent a múlt fényében.
Legelőször bocsánatot kérek mindenkitől minden hibámért, gyengeségemért, amellyel gyöngítettem a rám bízott feladatot, Krisztus Örömhírét megélni és továbbadni.
Köszönöm mindenkinek a segítségét, munkáját, imáját, mert nélkülük nem tudtuk volna felépíteni a Szent György-templom mostani életét fizikailag és lelkileg egyaránt. Mérhetetlen sok segítséget kaptam, kaptunk napról-napra. Isten jóságos áldását kérem mindenki életére.
Minden szentmisében a miséző papnak elhangzik egy kérése: „Imádkozzatok testvérek, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt!”
Sokszor mondtam, őszintén, szívből ezt azt imát, és éreztem, hogy sokan jó szívvel, szeretettel gondoltak rám. Ha van miért együtt hálát adnunk, akkor utoljára ennyit kérek, egy fohászt, egy imát a közösségért, hogy megőrizze lelki gazdagságát, és töretlen lelkesedéssel menjen tovább a Krisztusi úton.
Ezt kérem az új plébánosért, Tóth László atyáért. Imádkozzanak érte, minden szentmisében, egy-egy gondolatban, hogy örömmel és szeretettel tudja szolgálni a közösséget. Ugyanolyan szeretettel, jósággal fogadják és álljanak mellé, amilyen közösségi gazdagságot én is megtapasztaltam.
Sok gondolatomat mondtam el a dadogó szavak helyett versben. Most is csak ezt tudom tenni. Sík Sándor Te Deum versében leírt gondolatok a legjobban kifejezik, mit érzek, hogyan nézek a jelenből vissza, de már előre is kell tekintenem. Ajándékba kaptam Gerzsenyi Sándor versét: Imhol vagyok, ezek a sorok a legjobban mondják el, hogy nézek a jövőbe. Hiszem, hogy Isten aki meghívott szolgálatára, ezen az új úton is velem lesz, és hiszem, hogy teljessé teszi azt a jót a közösség, a családok és mindenki szívében, amit gyarlóságaim ellenére sikerült elvetnem.
„Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.”
Laci atya
Gerzsenyi Sándor: IMHOL VAGYOK
Kit küldjek el?’’ – Ma újra hallom hangod,
Tündöklő trónon ülő Égi Felség!
És pártos szívem megremeg szavadtól,
Mert jól tudom, hogy nincs jogom maradni.
Már azt se mondhatom – Jeremiással –,
Hogy ifjú voltom miatt nincsen merszem.
És ajkam sem dadog. Homlokom ércből.
Elmémet igéd tiszta fényessége
Egész betölti. Szilárd bizonyosság
Köt hozzád. Küldetésem rendületlen.
Most mégis – engedetlen szolga módján –
A Jónás útján indulnék, mogorván,
S megalkudván, semmint hogy Ninivébe,
A nagy városba, mely oly ismeretlen,
Miként a holnap rejtett, barna titka.
…Segíts, Uram, kimondanom a választ:
Ímhol vagyok. Megyek Ó, küldj el engem!