A 2019-es esztendő utolsó napjának késő délutánján Törő András püspöki titkár atya mutatott be hálaadó szentmisét a Szent György-templomban, aki három nézőpontból mutatott rá a hálaadás valódi jelentésére. Keresztény embereknek kötelessége egyfajta zárszámadást végezni az év végi hálaadáskor, hogy a szívükben is rendet rakva tudjanak elszámolni önmaguk előtt az elmúlt évvel.
András atya elsőként arra mutatott rá, hogy az emberi természet alapvetően hálátlan, hálátlanok vagyunk. Nem vesszük észre az életünk csodáit, a kapott lehetőségeket. A hálaadás nem automatikusan van jelen az életünkben, a hálaadó lelkület tudatos döntés eredménye, a hálaadás képességét tanulnunk kell. Azaz a hála olyan tett, olyan válasz, amelyben elismerem azt, hogy megajándékozott vagyok, és hogy létezik a Teremtő az életemben, aki újra és újra megajándékoz. Ha hálásak vagyunk, azt fejezzük ki az Isten felé, hogy elismerjük az ő nagyságát, és ezáltal nem kisebbek leszünk, hanem épp ellenkezőleg: a hálaadás képessége által kezdünk el növekedni az Isten felé, elismerve azt, hogy amink csak van, Istentől kapott ajándék az életünkben, és merjük elfogadni a megajándékozottságunkat, merjünk rácsodálkozni azokra az ajándékokra, amelyek az életünkben jelen vannak.
Második megközelítésében András atya a miértre kereste a választ: Miért adhatunk itt és most hálát? A válasz: hogy ezt a naptári évet megéltük. Pedig sokszor természetesnek, magától értetődőnek vesszük az életünket, de ha találkozunk egy nehézséggel, betegséggel amely megakasztja eddigi az életutunkat, akkor jövünk rá, hogy valójában ajándékba kaptuk életünk minden percét, pillanatát az Istentől, amelyért felelősséggel tartozunk:
„Mindannyiunk élete úgy indult, hogy valaki igent mondott egy ismeretlenre. Ezt az igent nyilván a szüleink mondták ki, de az ő igenjük nélkül nem indulhattunk volna útnak. Ezt az életigenlést kell újra és újra felfedezzük az életünkben, azaz hogy volt egy pillanat, amikor nem érdemeltünk szeretetet, mert semmit adtunk, és mégis szerettek” – emelte ki András atya.
Ebből a gondolatból következett a hálaadás harmadik megközelítése: szeretni tudunk és szeretnek bennünket és a hétköznapok sodrása ellenére, melyek eltávolítanak minket egymástól, újra és újra meg kell találni azokat a lehetőségeket, melyekkel kifejezzük a másik felé a szeretetünket, illetve amikor megtapasztaljuk a szeretet gyümölcseit. A keresztény hálaadásnak éppen ez a lényeges momentuma – emelte ki András az atya – hogy amikor összegzünk egy időszakot, hálaadásunk nem ítéletként jelenik meg, hiszen karácsonykor nem az ítélő Krisztust ünnepeljük, hanem a Megváltót és a Szabadítót. Fel kell ismerni és el kell fogadni a nehézségeket és a hibákat az életünkben, hogy tudjunk belőlük építkezni. Tekintsünk rájuk úgy, mint ehetőségre, melyekben növekedni tudok.
Bosák Nándor nyugalmazott püspök – néhány nappal korábban ünnepelt 80. születésnapján elhangzott – gondolatát idézve zárta év végi hálaadó elmélkedését Törő András atya: „A múltat békében elengedjük, a jelent elfogadjuk, a jövőt pedig Istenre bízzuk. Vagyis tudjuk elengedni ami történt és építkezni belőle, aztán találjuk meg, hogy itt és most mit akar tőlem, hogyan akar megajándékozni engem a Jóisten. A jövőnket pedig merjük Isten gondviselésére bízni, aki soha nem hagyja el azokat, kiket megajándékozott.”
Az év végi hálaadó szentmisét szentségimádással zárták a Szent György-templomban.
-Papp Erika-