Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a járványügyi korlátozások részleges feloldásáról döntött, melynek értelmében április 10-től ismét a hívek személyes részvételével ünnepelhetjük a szentmiséket egyházmegyénk templomaiban. Így április 11-én, húsvét második vasárnapján, az Isteni Irgalmasság vasárnapján már nyilvános szentmisét ünnepelhettünk a Szent György-templomban.
Tóth László plébános atya Nagy Szent Gergely pápa gondolatával kezdte a napi evangéliumi szakasz (Jn 20, 19-31) magyarázatát: „Tamás a hitetlenséggel többet használ nekünk, mint a többi apostol, akik azonnal hittek”. Tamás kételkedése, bizonytalansága, hitetlenkedése hozza magával, hogy Jézus újra megjelenik a tanítványoknak. Magához inti Tamás apostolt, aki látva és megérintve Jézus sebeit, megvallja hitét és megvallja Jézus istenségét: Én Uram, én Istenem! Életünkben mi is, nap, mint nap találkozunk olyan emberekkel, akik kifejezik hitetlenségüket a feltámadással és az Istennel kapcsolatban. Vajon az ők kételkedései és hitetlenségei hasznunkra, javunkra vannak-e vagy csak feldühítenek, ellenérzést szülnek bennünk és eltávolodunk tőlünk? Ezek a beszélgetések és találkozások tudnak-e a javunkra lenni?
Igen – válaszolta meg a kérdéseket Tóth László atya. Amikor nem hívő, kételkedő, bizonytalan embertársainktól kritikát kapunk, az alázatossá tesz bennünket.
Mert rádöbbenünk arra, hogy nem mindenkinek privilégiuma a hit. A hitet nem lehet kierőszakolni, hanem csak kérni lehet. Rádöbbenünk arra, mekkora ajándék, hogy van hitem, amit alázatosan kell megélnem, mert nem biztos, hogy mindenki rendelkezik ezzel az ajándékkal. Mert a hit ajándék, nem pedig érdem. Olyan ajándék, amit hálával és alázatosan lehet megélni. A hit nyomán hála fakad az ember szívében.
A nem hívőkkel, kételkedőkkel való kapcsolat ezért segít bennünket. Megtisztítja hitünket a torztól, mert a kételkedők sokszor nem a Biblia Istenét vetik el, hanem azt az eltorzított képmást, amit sokszor mi tárunk eléjük. Éppen ezért a velük való beszélgetések arra köteleznek minket, hogy térjünk vissza az igazsághoz, az igaz és élő Istenhez, akire nem szabad úgy tekinteni, mint egy őskövületre, egy szakállas öreg bácsira. Szüntelenül törekednünk kell, hogy térjünk vissza az élő és igaz Istenhez, poroljuk le az istenhitünket, istenképünket.
A mai ünnep nagy segítségünkre van abban, hogy az irgalmas Istenhez térjünk, a szeretet Istenéhez és őt mutassuk meg a világnak. Hiszem azt, hogy ha az irgalmas Istenről tudunk tanúságot tenni, akkor a nem hívő, kétkedő, hitetlenkedő embertársainkban is elindulhat valami, őket is megérintheti valami, mert a legszebb és a leghitelesebb kép az Istenről éppen az irgalmasság képe.
Ferenc pápa 2020-ban az Isteni Irgalmasság vasárnapján elhangzott elmélkedésében ezt mondta:
Az isteni irgalmasság mai ünnepén a legszebb híradás a később érkezett tanítványon keresztül zajlik. Csak ő hiányzott, Tamás. De az Úr megvárta. Az irgalmasság nem hagyja magára, aki lemaradt. Most, amikor a világjárványból való lassú és fáradságos újrakezdésre gondolunk, épp ez a veszély fenyegethet: elfeledkezni arról, aki lemaradt. Fennáll a veszély, hogy egy még rosszabb vírus támad meg bennünket, a közömbös önzőségé. Ennek a vírusnak az átadása azzal a gondolattal kezdődik, hogy az élet akkor lesz jobb, ha nekem jobb lesz, hogy akkor lesz minden rendben, ha számomra rendben mennek a dolgok. Innen indulunk, és odáig mehetünk, hogy válogatunk az emberek között, leselejtezzük a szegényeket, feláldozzuk a lemaradókat a haladás oltárán.
Ez a világjárvány azonban emlékeztet bennünket arra, hogy nincsenek különbségek és határok a szenvedők között. Mindannyian törékenyek, mindannyian egyformák, mindannyian értékesek vagyunk.
Ami körülöttünk zajlik, felrázza bensőnket: ideje eltávolítani az egyenlőtlenségeket, helyrehozni az igazságtalanságot, amely az egész emberiség egészségét aláássa! Tanuljunk a korai keresztény közösségtől, melyet Az apostolok cselekedeteinek könyve mutat be. Ez a közösség irgalmat kapott és irgalommal élt: „A hívőknek mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, és a kapott pénzt szétosztották, ahogy kinek-kinek éppen szüksége volt rá” (ApCsel 2,44–45). Ez nem ideológia, ez kereszténység.
Ezt jelenti az irgalmasság, hogy az irgalmas Isten nem hagy magára senkit – mutatott rá Tóth László atya. Az irgalmas Isten nem hagy magunkra a bűnben sem – ezt ünnepeltük húsvétkor. Megment, megszabadít, új életet ad, kiragad a halál rabságából.
Lehet, hogy az előttünk álló időszakban sok olyan testvérünkkel találkozunk, aki lemaradt, vagy elmaradt, akár innen a templomunkból, aki elszegényedett, elvesztette munkáját, hozzátartozóját, szerettét. Vajon meg tudjuk-e mutatni számukra az irgalmas Istent, aki ebben a helyzetben sem hagyja őt magára? Mint ahogy mi sem hagyjuk, mert az irgalmas Istenhez tartozunk, az ő irgalmát akarjuk megmutatni, és ezzel az irgalommal, jósággal akarunk embertársunk mellett lenni.
Az a feladatunk, hogy Tamással együtt keressük, hogyan találkozhatunk az irgalmas Istennel, hogyan válhatunk mi is általa az irgalom gyakorlóivá és hordozóivá. Sokszor él bennünk a vágy, hogy a sok-sok nem hívő testvérünk, úgy, mint Tamás, megtalálja az Istent és az ő ajkukról is felhangozzon a mondat: Én Uram, én Istenem! Szeretnénk, hogy minél többen elmondják ezt a mondatot ebben a világban. De ennek előfeltétele, hogy megmutassuk nekik az irgalmas Istent, akinek az irgalmas szeretete meg tudja őket érinteni, hogy aztán bennük is elinduljon a hit, melynek az ajándékára örömmel és igennel tudnak majd ők is válaszolni – zárta elmélkedését az Isteni Irgalmasság vasárnapján Tóth László plébános atya.
-PE-