A nagycsütörtöki szentmise az utolsó vacsorát, Krisztus elfogatását és szenvedéseinek kezdetét és hangulatát idézi: a pap fehér miseruhát visel, az oltár virággal van díszítve. A Dicsőség dallamára egyszerre szólalnak meg a harangok, a csengők és az orgona. Azután elnémulnak egészen nagyszombat estig: a harangok „Rómába mennek”. Megjelenik a szomorúság, és a fájdalom.
Tóth László plébános János evangélista szavait (Jn 13,1) emelte ki ünnepi elmélkedésében: „Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.” Kit szeret Jézus? És kik tartozna az övéi közé? – tette fel a kérdést Tóth László atya. A kérdésre válaszolva pedig kiemelte: „Jézus szerettei közé tartoznak a tanítványai, mind a tizenkettő. Köztük Júdás, aki elárulta, Péter, aki megtagadta. De a szerettei közé tartozik Mária is, a rokonai, a barátai és a tágabb értelemben vett tanítványi kör, akik kísérik őt és hallgatják tanításait. És az övéi, a szerettei közé tartozik minden ember. Jézus úgy tart számon minket, mint az övéit, akik hozzá tartozunk.”
Jézus szerette és szereti az övéit, és szeretete számtalan formában megnyilvánul: „Szerette az övéit, amikor kiválasztotta, meghívta és tanította őket. Amikor gyógyította őket, amikor ördögöket űzött ki, amikor jóllakatta, vagy amikor féltette és óvta őket. De akkor is a szeretetéről tett bizonyságot, amikor kötényt kötve letérdelt eléjük és megmosta lábukat: az Őt megtagadóét és az árulóét is” – folytatta homíliáját Tóth László atya.”
Jézus úgy szerette az övéit, az embereket, hogy az életét adta értük a kereszten. A folytatásban a plébános kiemelte: „Jézus az igazi, mély szeretetet éli meg, amely szerettei iránt soha sem szűnik meg és a kereszthalálban csúcsosodik ki. De szeretete ezzel sem szűnik meg: Jézus örökké velünk van, jelen van az eukarisztiában. A szentáldozáshoz járulva velünk akar lenni, be akar tölteni minket önmagával és a szeretetével Jézus, aki titokzatos módon folyamatosan jelen van az Oltáriszentségben” – zárta nagycsütörtöki elmélkedését a Szent György-templom plébánosa.
A szentmise végén az Oltáriszentséget körmenetben őrzési helyére vitték: ezzel jelképezve Jézus elfogatását és elhurcolását. Az oltárról leszedték minden díszét és az oltárterítőt: ezt nevezzük oltárfosztásnak, Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának szimbolizálására. Majd a szentmise csendben fejeződött be.