Nagypénteken, az Úr elítélésének, megkínzásának, halálának és sírba tételének napján, halálának órájában, délután 3 órakor ünnepi szertartás keretében emlékeztek a hívek a Szent György-templomban arra a napra, amikor maga az örök Főpap mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán.
A nagypénteki az egyházi év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár a Szent György-templomban is díszek nélkül, csupaszon állt. A szertartás kezdetén Tóth László plébános a vértanúságot jelképező piros miseruhában, némán vonult az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborult az oltár előtt, ami az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jelenítette meg.
Az ige liturgiájában Jézus szenvedésének titkáról hallhattunk. Majd a Szent György-templom kórusa adta elő a passiót, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését.
Tóth László atya a szertartás homíliájában kiemelte, hogy az ember mindig újra és újra megdöbben Jézus szenvedéstörténetét hallgatva: „Elítéltek és megkínoztak egy ártatlan embert. Micsoda szenvedéseken ment keresztül? Igazságérzetünk nem hagy nyugodni és feltesszük a kérdést, hogy miért? Miért azzal, aki csak jót tett az emberekkel, akinek szavaihoz, tetteihez nem fűződik semmi rossz? Ám könnyebb megválaszolni a kérdést, ha azt úgy tesszük fel, hogy kiért? Kiért halt meg Jézus a keresztfán?” – tette fel a kérdést a plébános.
Majd rámutatott, hogy Jézus szenvedése értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért történt. Értünk vállalta Jézus a megváltó szenvedést. Mert a bűn beférkőzött az emberek közé és a bűnnel az emberek megsérültek, megbetegedtek, elveszítették az Istennel való harmonikus kapcsolatukat. Féltek az Istentől, nem akartak vele találkozni. „A bűn által az ember meg lett csonkítva. Elveszítettük teljességünket, felborult a dolgok fontosságának sorrendje. És akkor jött Krisztus, akik mindvégig az Atya akaratát szem előtt tartva engedelmeskedett akaratának. Senki sem tántoríthatta el, még a saját, emberi félelmei sem, hogy véghezvigye az Atya tervét. Engedelmes maradt mindhalálig, a kereszthalálig” – folytatódott az elmélkedés.
Végezetül Tóth László atya Jézus keresztútján keresztül szemléltette életünk követendő fontossági sorrendjét, ahol Jézus a keresztúton is az atya akaratát tartotta a legfontosabbnak. A fontossági sorrend második helyén a szerettei sorsa állt: a síró asszonyoké, akiket vigasztalt, a jobb lator, akinek megígérte, hogy még aznap vele lesz a paradicsomban, és a római katonákról sem feledkezett meg: kérte az Istent, hogy bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Önmaga sorsa a fontossági sorrend utolsó helyén állt. Jézus számára az Isten akarata, az Atya által rábízottak voltak a legfontosabbak, elsősorban ezt tartotta szem előtt. Második helyen az embertársai szeretete, azaz mi, emberek álltunk. Jézus önmagát és önmaga érdekeit a legutolsó helyre rakta a fontossági sorrendben
„Ez a helyes sorrend. A megváltás ezt a sorrendet állítja helyre életünkben. Ezt adja nekünk, ha elfogadjuk Isten szenvedő szeretetét, és ha vállaljuk az engedelmességet a minket szerető Atyának” – zárta nagypénteki prédikációját Tóth László atya.
A homíliát követően az egyetemes könyörgésben könyörögtek a hívek az Egyház, az emberiség nagy kéréseiért. Majd Tóth László plébános a letakart feszületről levette a leplet és kezdetét vette a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illeték, és térdet hajtottak a feszület előtt, amely nem egy fafeszület, hanem a Golgota keresztjén függő Megváltó. A nagypénteki szertartás a Szent György-templomban felállított szent sír megnyitásával ért véget.
