A 2017. évet hazánkban az Árpád-ház második szent királyának, Szent Lászlónak szenteljük trónra lépése 940., a szabolcsi zsinat megtartása 925. és szentté avatása 825. évfordulója alkalmából. László édesapja Bajnok Béla, a megvakított Vazul fia; édesanyja II. Miesko, lengyel fejedelem lánya, Richeza hercegnő. Szent László 1046-ben született a Lengyel Királyságban; személyében biztosított az első, igazi testvéri kapcsolat a lengyel néppel — a vérségi kapcsolaton túlmenően a keresztény lélek és szellem kapcsolata.
Hősies erényeiért egyházunk Lászlót, a keresztény lovagkirály mintaképét és hazánk kegyes uralkodóját III. Béla idején, 1192-ben a szentek sorába iktatta. Életéről egy királygesta már a XI. század végén részletesen beszámolt. Ennek felhasználásával készült el szentté avatása előestéjén vagy nem sokkal utána a László-legenda.
Többek között azért is örülhetünk ennek a jubileumnak, mivel egyházmegyénk és számos egyházközségünk védőszentjét tisztelhetjük a lovagkirályban.
Szent László Európa közepén, a Kárpát-medencében államalapító és egyházszervező Szent István királyunk evangélium ihlette művét folytatta és szilárdította meg: a keresztény Magyar Királyságot. A keresztény Magyarország alapjait Szent István vetette meg, Szent László ezt őrizte meg és mélyítette el a trónbitorlásra irányuló belharcok és az ország önállóságát megszüntetni akaró külső támadások közepette. Történelmünkben Szent István után Szent László bizonyult a legjelentősebb országépítőnek. A társadalmi rend megszilárdulása és az ország politikai szervezetének továbbfejlesztése jelentős mértékben az ő érdeme.
Szent lovagkirályunk a négy sarkalatos erény követésével: az okos döntés képességével, az igazságossággal, a bátorsággal és az önfegyelemmel megmaradásunkat és minden jóban való gyarapodásunkat szolgálta. Európa közepén két hatalmas népközösség szorításában: a germánok és a szlávok által övezett Kárpát-medencében Szent István és Szent László nélkül már aligha élhetnénk magyarokként.
Szent István király halála után válságos helyzetbe került az ország. A pogányság visszaállítására tett kísérletek újult erővel támadtak a fiatal magyar államiság és az egyház ellen. A Vazul-fiak – Béla, Endre és Levente – a magyar királyság megmentéséért hazatértek Lengyelországból. Az idősebb Endre (András) lett a király, aki országát megosztván Béla testvéröccsére bízta az észak-keleti részeket. Béla kiváló hadvezér volt, amiért kiérdemelte a „bajnok” megtisztelő címet. Amikor András királynak fia született, önkényesen megváltoztatta az örökösödési sorrendről szóló megállapodást. Béla halála után fiai, Géza és László — Ottó morva herceg csapatai segítségével — 1074-ben a mogyoródi csatában győzték le a németek által támogatott Salamont (I. András fiát).
Szent László királynak harcolnia kellett a pogány magyarság tiszántúli maradéka és az Erdélybe betörő kunok ellen. Eredményesen megvívta valamennyit. Kemény kézzel hozott törvényeket a pogány garázdák ellen. Elkezdte, majd utóda fejezte be a 72 vármegyéből álló közigazgatási rendszer kiépítését.
E rövid történelmi visszatekintő után foglalkozzunk jelenünkkel!
Közösen szerezhetünk tapasztalatot arról, hogy egyre nyugtalanabb időket élünk, és számos területen kénytelenek vagyunk elviselni a gyors változások és átalakulások korszakát. Korunkban olyan jelenségekkel kell számot vetnünk, amelyeket néhány évvel korábban nem tartottunk volna lehetségesnek. A felgyorsult, majdnem űzötté vált élet- és munkaritmus valódi fenyegetettséget jelent magyar és katolikus keresztény önazonosságunkra.
Katolikus keresztény és magyar nemzeti önazonosságunk a népek teremtő és megváltó Istenének ajándéka számunkra. A tartalma maradandóan ugyanaz, mégis újból elsajátítandó megőrzésre és védelmezendő elmélyítésre. Krisztus-követő magyarokként a katolikus egyház közösségében érezzük annak kihívását, hogy katolikus keresztény önazonosságunk megtartásáért elszántan harcolnunk, tanúsításáért pedig merészen küzdenünk kell — Szent László királyunk áldozatos egyházhűségével, nemzetgyarapító hazaszeretetével, megalkuvást elutasító Krisztus-követő házasságával és családi életével, valamint Európa népei közötti megbékélés előmozdításával. Ezen a négy területen (egyház, haza, házasság és családi élet, valamint Európa) megkövetelt helytállásunkhoz szükséges tetterős lelkület tartozékait szépséges egységbe foglalja a szent férfiak közös olvasmányainak gyűjteményéből Szent László liturgikus ünnepén (jún. 27.) választható szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (6,11-19):
Testvéreim! Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát.
A tetterős lelkület 1. kelléke: az igazság öve
Az öv szolgálja a ruha összefogását, és így arra képesít, hogy akadály és botladozás nélkül járjunk-keljünk. A Bibliában a ruha az ember méltóságának, és a felövezettség a szolgálatkész és éber lelkiállapot kifejezője. Ezzel kapcsolatban kérdezzük meg magunktól: Mi fogja és tartja össze minden ember méltóságát mindenhol? Mitől lesz a jó célra törekvésünk akadálytalan? Az emberre vonatkozó isteni igazság szolgálatától és a hozzá való ragaszkodástól. Ennek érdekében szükséges a létünkre vonatkoztatott hazugságok és féligazságok totális és radikális felszámolása. Ez kezdetét veszi a bűnbánat és a megtérés szükségességének felismerésével, amelyre Szent László király jó példát adott. A Monte Cassino-i bencés apáthoz 1091-ben írt levelében ez a vallomása áll: „Bűnös ember vagyok.”
A tetterős lelkület 2. kelléke: a megigazulás páncélja
A páncél rendeltetése: az átfogó védelem biztosítása. Ilyen átfogó, azaz mindenkinek mindenkor (valamennyi életkorban), mindenhol (kötelességteljesítésben és lazításban) és minden életállapotban hatékony védelem az istengyermeki értékünkhöz való ragaszkodás. Csak ekkor maradhatunk meg manipulálhatatlanoknak.
Az istengyermekség egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás. A pogányságot visszaállítani akaró unokatestvérét, Salamon királyt (1063-1074) legyőzte Szent László, de nem büntette meg a kor szokása szerint, hanem csak fogságban tartotta udvarában úgy, hogy rangjához mérten mindennel ellátta, és folyton „…imádkozott Salamonért, hogy térjen meg Isten törvényéhez” — olvashatjuk a krónikásnál.
Az istengyermekséget igenlő és azt élő ember mindenkor és mindenkiért imádkozó ember. Szent László imáinak hatásossága tárul elénk az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonáinak szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak…
A tetterős lelkület 3. kelléke: a hit pajzsa
A pajzs szolgálja a sérülést, bénulást és halált okozó támadások kivédését. Ezen támadások egyike-másika napjainkban: erkölcsi relativizmus és nihilizmus, politikai és gazdasági liberalizmus, individualista és hedonista életfelfogás, értéksemlegesség és vallási közömbösség stb.
Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton Szent László a hit és az erkölcs elválaszthatatlan összetartozásának alapján rendelkezett arról, hogy büntetés sújtja a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptetett életbe az erkölcsi élet védelmére a házasságon belül és azon kívül. A krónikás így jellemezte a szent királyt: „Minden ítéletében Isten félelmét tartotta szem előtt.”
A tetterős lelkület 4. kelléke: a lélek kardja
A kard szolgálja az elválasztást. A helyes elválasztás mindig megkülönböztetés. Ezen alapszik az univerzum és az idő; a megkülönböztetés folytonos művelésén nyugszik az ember életének és történelmének végső célra irányulása.
A megkülönböztetés gyakorlatának kézikönyve Jézus Krisztus evangéliuma, amely a ‘minden mindegy’ beállítottság totális és radikális felszámolása, és a ‘nem mindegy’-központúság örömhíre.
Szent Lászlónak nem volt mindegy,
— hogy pogány vagy keresztény Magyarországot hagy örökül nemzetének; hogy a hit fényével győzi le a pogányság maradványának és a hazaárulás sötétségét. Nekem sem lehet mindegy, hogy katolikus keresztény magyarnak vagy globalista világpolgárnak vagy újpogánynak vallom magam. Mi az ilyen szemléletű kortársainkat sem tartjuk ellenséginknek, hanem testvéreinknek Krisztusban. Szent László országa és egyháza szolgálatára a magyar népnek saját nemzetéből adott szent példaképeket, amikor 1083-ban az oltár dicsőségére emeltette István király, Imre herceg és Gellért püspök ereklyéit.
Ezzel összefüggésben ítéljük meg mi magunk és döntsünk:
— Nem mindegy, hogy vallásos vagyok-e vagy istentelen vagy valláspótlékokat (pl. ezotéria, táltos vallás stb.) fogyasztok-e; hogy belenövök-e és milyen mélyen gyökerezem meg katolikus keresztény hitemben.
— Nem mindegy, hogy hogyan élek, és közben milyen tartalommal telik meg az életem, és végül mivé teszem magam, mire megöregszem. Nem mindegy, hogy milyen intenzitással kamatoztatom talentumaimat.
— Végül az sem mindegy, hogy csak a keresztlevelem az egyetlen kapocs köztem és a Jézusban hívők helyben megtalálható közössége között, vagy ennek a közösségnek az életét gazdagítom a Szentlélektől elnyert karizmáimból fakadó szolgálataimmal Szent Lászlóhoz hasonlóan.
Károly Róbert és Nagy Lajos király megesküdött, hogy méltó őrzői és folytatói lesznek Szent László szellemi-lelki örökségének. És mi?
Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi megyéspüspök
