A legnagyobb sárkányölő, maga Jézus Krisztus – Templombúcsút és díjátadást ünnepeltünk a Szent György-templomban

2021 húsvétjának negyedik, egyben a Jó Pásztor vasárnapjára esett búcsúi szentmisén Tóth László plébános atya hálatelt szívvel mondott köszönetet a Jóistennek azért, mert ebben az évben már nem csak online módban, hanem valóságosan is jelen lehettek a hívek a búcsúünnepen bemutatott szentmisén, hogy közösségben köszöntsék templomuk védőszentjét, Szent György vértanút. Külön öröm, hogy a 2016 óta minden éven átadásra kerülő Szent György-díjat is a búcsúi szentmise keretében adhatták át az idei év díjazottjának, egyházközségünk tagjának, Dr. Horváth Zsoltnak.

Az idei templombúcsú szónoka Tóth László atya, a Szent György-templom plébánosa volt, aki ünnepi elmélkedésében felelevenítette a Szent György nevéhez fűződő legendát, mely szerint György az emberek keserűségével, szomorúságával találkozva szembeszállt a sárkánnyal, legyőzte azt és így visszaadta az emberek szabadságát és örömét. Úgy cselekedett, ahogy a jó pásztor, aki nem hagyja magára a nyájat, nem fut el, amikor jön a farkas, hanem felelősséget érezve, még az élete kockáztatásának árán is vállalja a küzdelmet a rábízottakért. A III-IV. század fordulóján élt György vértanú lett. Életét áldozta, de nem egy sárkányért, hanem Krisztusért adta oda az életét.

A legendabéli sárkány átvitt értelemben létező valóság, ma úgy nevezzük, hogy a gonosz, a sátán. Megtapasztaljuk, hogy amit művel, létező valóság. Körülöttünk is megjelennek sárkányok: háborúk, éhínség, terrorizmus, korrupció, melyek emberi életeket oltanak ki. Harcolunk ellenük, felvesszük a küzdelmet. De a legtöbb sárkány mégsem rajtunk kívül, hanem bennünk létező valóság, melyeket a hét főbűn kiválóan összefoglal: a kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, a jóra való restség, de a kapzsiság, az önzőség, a gyűlölet, a gonosz kívánságaink is komoly sárkányokká tudnak válni az életünkben, melyekkel meg kell küzdenünk.

Mit tegyünk ellenük? Először is el kell ismernünk – mondta el Tóth László atya -, hogy létezik sárkány, azaz bűn az életünkben, és még mielőtt növekedni kezdene, meg kell küzdeni vele, és meg kell szabadulni tőle. Ha ugyanis kompromisszumot kötünk vele, akkor nagyra nő és eluralkodik az életünkben. A kis sárkányok nagyokká tudnak nőni, ezért idejében meg kell küzdenünk velük, de a küzdelemben nem vagyunk egyedül, mert segítő, jó pásztorunk van Krisztus személyében.

A leghatékonyabb eszközünk, ha Jézusra figyelve, Urunk segítségét kérjük, hogy segítsen idejében felismerni a bennünk levő és növekvő bűnöket, sárkányokat. De nem egyedül küzdünk. A nagy sárkányölő maga Krisztus, aki legyőzte a gonoszt, a sátánt. Jézus pedig a mi oldalunkon áll, ő tanít bennünket a harcra, küzdelemre, és soha nem hagy magunkra. De segíthet az is, amikor egy közösséghez tartozunk, amely támogat, mert többségben minden könnyebb. Ha Krisztus teste, az egyház közössége támogat minket, akkor megérezzük annak az erejét, szeretetét, segítségét.

Néha megsebesülünk, olykor csatát vesztünk, ez mind a háború természetéből következik. A végső jutalmat mégsem az kapja, aki sohasem sebesült meg, hanem az, aki hűségesen kitartott a harcban és végigküzdötte azt. Legyünk azok a harcosok, akik ha elesünk, újból felállunk, akik hűségesen tovább megyünk a küzdelemben Krisztussal, Szent Györggyel, közösségünk minden tagjával egymásért és az Úrért, a legnagyobb jóért és ajándékért – zárta gondolatait Tóth László atya.

Templomunk búcsúünnepe a 2016-ban alapított Szent György-díj átadásával ért véget, melyben idén sorrendben a hetedik díjazott, Dr. Horváth Zsolt vehette át a képviselőtestület tagjai által odaítélt elismerést, aki munkájával, szolgálatával sokat tett a közösségért. Dr. Horváth Zsolt neonatológus, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, a Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központ vezetője, négygyermekes családapa, az egyházközségi képviselő-testület tagja.

A díj átadásakor Tóth László atya kiemelte, hogy életünkben olykor váratlanul felüti egy-egy sárkány is a fejét, amely szeretne minket elnyelni, egészségünket és életünket elragadni. Tavaly óta egy ilyen sárkány életünkben a koronavírus és akiket „megmart”, orvosi gyógyításra szorultak. Azt is látjuk a híradásokban, hogy az orvosok, ápolónők, az egészségügyi alkalmazottak milyen megfeszített és erőn felüli munkát végeznek. A Szent György-díj idei odaítélésekor az a szempont is vezetett bennünket, hogy elismerjük azt az önkéntes munkát, amelyet Dr. Horváth Zsolt, közösségünk tagja, az elmúlt hat hónapban, kéthetes ciklusokban a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház covid-osztályán végzett sok-sok beteg testvérünk egészségét szolgálva, nekik reményt nyújtva, vagy éppen egy csendes imával átkísérve őket az örök életre. “A szolgálatot önként vállaltad – hangsúlyozta Tóth László atya -, nem lett volna kötelességed, hogy odaállj. Vállalásodban megjelenik Szent György küzdeni akarása, aki szembe száll a sárkánnyal, és le akarja győzni, akár még élete kockáztatásával is. A Szent György-díj átadásakor személyedben gondolunk mindazon társaidra az egészségügyben, akik küzdenek, akik hősiesen helytállnak a kiszolgáltatott betegek mellett és életéért. Fogadd tehát szeretettel ezt a díjat megbecsülésünk jeleként. A díj pedig továbbra is legyen ösztönző hatású mindnyájunk számára, mely emberi megbecsülésünk jele. Az igazit a Jóistentől kapjuk majd!”

A Szent György-díjat, Tamus István grafikusművész Szent Györgyöt ábrázoló linómetszetét, és a díjjal járó oklevelet Tóth László plébános és Bordás Attila, egyházközségünk képviselő-testületének elnöke adta át Dr. Horváth Zsoltnak.

Szent György-díjban részesültek:
2016 – Felföldi László atya, a Szent György-templom első plébánosa
2017 – Gáll Mihály
2017 – Juráskó István (posztumusz díjazott)
2018 – Ferenczi Györgyné
2019 – Bedő Zoltán
2020 – Veréb Sándor
2021 – Dr. Horváth Zsolt

-PappE-