Az elmúlt évtized 30 legjobb magyar épülete között a Szent György-templom

Az Index portál kiválasztotta a 30 legjobban sikerült hazai építészeti alkotást az elmúlt tíz évből. A válogatáshoz segítségül hívták az Építészfórum két munkatársát, akik a rangsor nélküli 30 legjobb magyar épület közé választották a Szent György-templomot.

Az Index ezt írja a méltatásban: „…ha a városrész katolikus hívei új templomukként a hazai szakrális építészet elmúlt évtizedének egyik csúcsművét várták – nos, imáik meghallgatásra találtak. A kortárs templomépítészet tele van remek alkotásokkal, még ha nem is minden esetben tud megszabadulni a közhelyektől és a művirágosodástól. Győrffy Zoltán temploma az időtlenségig egyszerű és nemes. A Debrecen egykori főépítésze, Borsos József teremtette alföldi téglahagyományt felvállalva, középkori térarányokat és formákat idéző, de egyértelműen kortárs épületre bármely közösség büszke lehetne.”

A 2015-ben felszentelt templomot 2016-ban Pro Architectura díjjal tüntették ki, mely az Ybl Miklós-díj után a második legrangosabb kitüntetés az építészetben, valamint a Média Építészeti Díját is a fiatal római katolikus templomnak ítélték oda szintén 2016-ban.

A harminc legjobb épületet listázó és elemző írás ide kattintva olvasható.

-PE-