Az egykori Szent György-templom építésének idejét nem ismerjük, a kutatások szerint a 12-13. század fordulóján épült a Tócó-patak és a Szil-völgy által határolt ún. Klastrom-parton egy honfoglalás kori magyar temető területén. Ugyanakkor a nagyváradi káptalan fennmaradt jegyzőkönyvtöredéke, a Váradi Regestrum már 1234-ben említést tesz a területen Szent György-kápolnáról (Capella Sancti Georgii), melynek papját Pál atyának hívták. A templom kezdetektől fogva az egri egyházmegyéhez tartozott, Szentgyörgy település pedig a korabeli Szabolcs megye déli határán feküdt.
Az egykori Szent György-templom hajóból és szentélyből állt, falait – a hajó négy és a szentély két sarkán – támfalakkal erősítették meg. A hajó és a szentély együttes hossza 16,5 méter, a hajó szélessége 6,6 méter, a szentélyé 4,55 méter. A téglából épített falak egy méter szélesek voltak. A téglákat a helyszínen vetették és égették ki. A templom tetejét hullám alakú cserepekkel fedték.
Bejárata a mai 35-ös főút irányából nyílt. Egy 16. századi vagyonleltárból tudjuk, hogy tornya nem volt, de önálló, fából épült haranglábról sem szólnak az oklevelek. A karzat a nyugati falon épült a bejárat fölött, melynek feljárója az északi oldalfalra támaszkodott, amelyen nem voltak ablakok. A templom bejárata előtt (az országút és a templom között) széles tér volt, ahol 1458-ban és 1461-ben országos vásárt tartottak, ahol külföldi kereskedők is megjelentek. Akkoriban Szentgyörgy mezőváros volt, a jobbágyokon kívül szabad parasztok és nemesek is lakták.
A templom köré évszázadokon át temetkeztek, a feltárások néhol 4-5 rétegben talált sírokat egymás fölött. A templomhajótól délre, a falakkal párhuzamosan több téglakeretes sírt találtak, a régészek ezeket a sírokat az 1200-as évek végére datálják.
A Szent György-templom az 1594. évi krími tatár támadás után hanyatlásnak indult. A település elnéptelenedett, a templom rommá vált.
A múlt század elején Szentgyörgy zsidó származású földbirtokosa, Hartstein Nándor a földben levő falrészeket is kiszedette (az észak-keleti támpillérkivételével) és a téglákból istállót építtetett. A templom maradványait az 1970-es években területrendezés során végleg megsemmisítették: két, két és fél méter vastagságban legyalulták a földet, és a kövekkel, csontokkal együtt a Rózsás csárda és a Tócó-patak közötti vizenyős terület feltöltésére használták fel. A falak maradványait, alapjait a Déri Múzeum munkatársai feltárták, majd 1982-ben a rekonstruálták. Az így helyreállított templomrom, mint műemlék bemutathatóvá vált.
Forrás: Dr. Lévai Béla nyelvész, helytörténész kutatási anyaga
