Vissza a gyökerekig – a Szent György-templom az Árpád-korban
Az egykori Szent György-templom építésének pontos idejét nem ismerjük, noha a kutatások szerint a 12-13. század fordulóján épült a Tócó-patak és a Szil-völgy által határolt ún. Klastrom-parton, egy honfoglalás kori magyar temető területén.
A nagyváradi káptalan fennmaradt jegyzőkönyvtöredéke, a Váradi Regestrum már 1234-ben említést tesz a területen Szent György-kápolnáról (Capella Sancti Georgii), melynek papját Pál atyának hívták. A templom kezdetektől fogva az Egri Egyházmegyéhez tartozott, Szentgyörgy település pedig a korabeli Szabolcs-megye déli határán feküdt.
Az egykori Szent György-templom hajóból és szentélyből állt, falait – a hajó négy és a szentély két sarkán – támfalakkal erősítették meg. A hajó és a szentély együttes hossza 16,5 méter, a hajó szélessége 6,6 méter, a szentélyé 4,55 méter volt. A téglából épített falak egy méter szélesek voltak. A téglákat a helyszínen vetették és égették ki. A templom tetejét hullám alakú cserepekkel fedték.
Bejárata a mai 35-ös főút irányából nyílt. Egy 16. századi vagyonleltárból tudjuk, hogy tornya nem volt. A karzat a nyugati falon épült a bejárat fölött, melynek feljárója az északi oldalfalra támaszkodott, amelyen nem voltak ablakok. A templom bejárata előtt (az országút és a templom között) széles tér volt, ahol 1458-ban és 1461-ben országos vásárt tartottak, ahol külföldi kereskedők is megjelentek. Akkoriban Szentgyörgy mezőváros volt, a jobbágyokon kívül szabad parasztok és nemesek is lakták.
A templom köré évszázadokon át temetkeztek, a feltárások néhol 4-5 rétegben találtak sírokat egymás fölött. A templomhajótól délre, a falakkal párhuzamosan több téglakeretes sírt találtak, a régészek ezeket a sírokat az 1200-as évek végére datálják. A település az 1594. évi krími tatár támadás után hanyatlásnak indult. Elnéptelenedett, a temploma rommá vált.
A 19. század elején Szentgyörgy földbirtokosa, Hartstein Nándor a templomrom földben levő falrészeit kiszedette (az észak-keleti támpillér kivételével) és a téglákból disznóólakat építtetett.
A templom maradványait az 1970-es években történt területrendezés során végleg megsemmisítették: két méter vastagságban legyalulták a földet és az abban talált kövekkel, csontokkal együtt a mai Rózsás csárda és a Tócó-patak közötti vizenyős terület feltöltésére használták fel.
Később a falak maradványait, alapjait a Debreceni Déri Múzeum munkatársai feltárták, majd 1982-ben a rekonstruálták. Az így helyreállított templomrom, mint műemlék bemutathatóvá vált.
Forrás: Dr. Lévai Béla nyelvész, helytörténész kutatási anyaga. A rekonstrukciós rajz Szabó Nóra alkotása.