Férfi Klub

“Mert férfiak fórumára igenis szükség van!”

A vallásos nevelésben az apa szerepe kitüntetett. Amit mond, cselekszik, az beíródik a gyermekek memóriájába és mintaként szolgál. Ha Apa felolvas, ha imádkozik, akkor az a minta. Ezt a tudatot pedig a férfiakban erősíteni kell. Sok férfi egyedül jár templomba. Egy részük egyedül él, más részük viszont nem, de felesége vallástalan vagy más vallású, ezért nem tart vele. Ez viszont számos programból szinte automatikusan kirekeszti a katolikus vallásukat egyedül gyakorlókat. A nők-asszonyok könnyebben feltalálják magukat ebben a szituációban is, azonban a férfiak inkább bezárkóznak, és ez értékvesztést jelent az egyházközségnek. Ezen érvek és gyakorlati tapasztalatok alapján szerveződött meg anno a Megtestesülés Plébánia Férfi Klubja, ami bölcsőként szolgált a józsai csoport megalakulásához!

Összejöveteleinken egy-egy fő témáról célzottan szoktunk beszélgetni, amely fokozatosan megy át kötetlen társalgásba, hiszen így tudjuk problémáinkat megbeszélni, egyben közelebbről is megismerkedni egymással. Vannak olyan témák, amik persze nem titkosak – nehogy szó érje a ház elejét! – de férfitársaságban jobban előjönnek, könnyebben megvitathatók.

No és közben jó szívvel fogyasztjuk az asszonyaink által sütött finom pogácsákat, süteményeket. Néha zenehallgatás is sorra kerül, esetenként élőben, amihez már dukál egy kis „konty alá való”, meg egy pohár bor is.

Ha férfi vagy és érdekel, hogy miről is beszélünk, csatlakozz hozzánk! Összejöveteleink minden hónap első szerdáján, a szentmise után, 19 órától tartjuk! A pontos időpont a programok között található.

dr. Bedő Zoltán
a Férfi Klub alapító tagja