Tóth László atya virágvasárnapi üzenete

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye járványügyi rendelkezéseinek megfelelően szünetelnek a nyilvános szentmisék templomainkban. Tóth László plébános atya az alábbi üzenettel fordul egyházközségünk híveihez virágvasárnap alkalmából:

Kedves Testvérek!

2021 virágvasárnapján szeretettel köszöntelek mindnyájatokat! A járvány miatt most is szünetelnek a nyilvános szentmise ünneplések, szeretnélek azonban tájékoztatni benneteket egyházközségeink nagyheti és húsvéti liturgikus eseményeiről, hogy tudjátok, mikor imádkozom értetek, és lélekben ti is be tudjatok kapcsolódni. Megjelöltem a Facebookon közvetített alkalmakat is, amelyet a Debreceni Megtestesülés Plébánia oldalon követhettek. Kérlek benneteket, hogy buzgón keressétek és kövessétek azon szentmiséket, szertartásokat is, amelyeket Püspök atya mutat be a következő napokban, kifejezve az egyházmegyés egységünket.

A mai napon ünnepeljük Krisztus Urunk Jeruzsálembe való bevonulását, hogy beteljesítse a húsvéti misztériumot. A liturgiában, zárt templomainkban, elmarad most ez a megemlékező bevonulás, de otthonaink, lakásaink és legfőképpen szívünk ajtaját tárjuk szélesre az Úr előtt és kiáltsuk örömmel, mély meggyőződéssel: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” Üdvösségszerző bevonulás volt ez Jeruzsálembe és kérem, kívánom, hogy legyen üdvösségszerző megemlékezés és bevonulás most is egyéni életünkben. Az őszinte bűnbánat és az együttérzés a kereszt útját járó szenvedő Krisztussal, tisztítsa meg szívünket a kegyelmek befogadására és növelje bennünk a szeretetet!

  • Templomunk nyitva tartása: Virágvasárnap 14-18 óra között; szerda, péntek 14 és 18 óra között!
  • A ma megszentelt barkaágak ki lesznek téve a bejáratnál, vihetünk belőle 14 órától, ugyanígy az előtérben megtalálhatóak az Adoremusok, az Új Ember, a Keresztény Élet és az Örömhír újságok! Vigyük és olvassuk!
  • Nagyhét folyamán, húsvét vasárnap nagyon sok igényes közvetítéssel találkozhatunk majd a DTV, Bonum Tv, Duna Tv jóvoltából. Különösen ajánlom figyelmetekbe Ferenc pápa szertartásait – az apostoltv.hu címen elérhetők.
  • Minden szentmisében továbbra is imádkozom értetek, egyházközségünk minden tagjáért, és azokért a szándékokért is, amelyeket szívetekben hordoztok!

Az elcsendesedéshez, elmélkedéshez fogadjátok Náray Máté kántorunk által szeretettel készített virágvasárnapi énekeket és a Passiót Szent Márk evangéliuma szerint.

Énekek Virágvasárnapra – YouTube

Passió Szent Márk evangéliuma szerint – YouTube

Debrecen, 2021. március 28.

Imával és szeretettel: Tóth László atya

Nagyheti és húsvéti NEM NYILVÁNOS liturgikus rend a Megtestesülés templomban és a Szent György-templomban március 29 – április 05. között:

Virágvasárnap: 1030 – tól szentmise (barkaág elvihető a templomból 14 órától)

Nagyhétfő: 730 – tól szentmise

Nagykedd: 730 -tól szentmise, 1800 – tól bűnbánati liturgia az Oltáriszentség előtt

Nagyszerda: 1400 – órától gyóntatás (szabadtéren), majd 1800 -tól szentségimádás a Szent György-templomban (közvetítve a Szent György-templom Facebook-oldalán)

Nagycsütörtök: 1400 – órától gyóntatás a Megtestesülés templomban (szabadtéren),
1800 – tól nem nyilvános szentmise az utolsó vacsora emlékére

Nagypéntek: 1800 -tól Urunk szenvedésének ünneplése (csonkamise) a Megtestesülés templomban

Nagyszombat: 900 órától nyitva a Szent György-templom: a szent sír látogatható, 1900 – húsvéti vigília (szentmise) a Megtestesülés templomban

Húsvétvasárnap: 1130 – ünnepi nagymise a Megtestesülés templomban

Húsvéthétfő: 930 – ünnepi szentmise a Szent György-templomban