Templombúcsút és díjátadót ünnepeltünk

Templomunk védőszentje, Szent György liturgikus ünnepnapján, április 24-én ünnepi szentmisét mutatott be Tóth László plébános a Szent György-templomban. A liturgia meghívott szónoka Tóth László Gábor diakónus, püspöki titkár volt. A szentmisén adták át a Szent György-díjat az idei év díjazottjának.

A templombúcsú ebben az évben hármas ünnep egyházközségünkben, mivel húsvét második, egyben az Isteni Irgalmasság vasárnapjára esett. Húsvét után is érvényes az ünnep üzenete és öröme: Jézus Krisztus valóban feltámadt. Ezt ünnepeljük minden vasárnap, melyek a keresztségünk, keresztény mivoltunk méltóságára emlékeztetnek minket. Ugyanakkor minden vasárnap az irgalmasság vasárnapja is egyben, mert Isten végtelen és csodálatos szeretetéről tanúskodik számunkra – emelte ki szentbeszédében Tóth László Gábor.

A búcsúünnep vonatkozásában a diakónus elmondta, a Palesztinában 296-303 között vértanúhalált halt Szent György, templomunk védőszentje édesanyja hatására tért a keresztény hitre. Meggyőző és hiteles keresztényi életével maga is Krisztus tanújává lett. Emiatt volt képes elviselni mindazt a szenvedést, amely halála előtt érte őt. Életpéldájával századok során sok millió keresztény ember példaképe lett. Noha a sárkányviadal motívuma csak a későbbi évszázadokban épült a György-legendába, kifejezi a keresztény meggyőződést, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.

A hagyományok szerint a búcsúi mise zárásaként került sor a 2016-ban alapított Szent György-díj átadására. Tóth László plébános és Bordás Attila, egyházközségünk képviselő-testületének elnöke adta át a Szent György-díjat – Tamus István grafikusművész Szent Györgyöt ábrázoló linómetszetét – és a díjjal járó oklevelet az idei év díjazottjának, Kertész Józsefnének, az egyházközségért, a közösségért és a templomért végzett sokéves, önzetlen szolgálata elismeréséért.

Szent György-díjban részesültek:
2016 – Felföldi László, a Szent György-templom első plébánosa
2017 – Gáll Mihály
2017 – Juráskó István (posztumusz díjazott)
2018 – Ferenczi Györgyné
2019 – Dr. Bedő Zoltán
2020 – Veréb Sándor
2021 – Dr. Horváth Zsolt
2022 – Kertész Józsefné