Templomszentelést ünnepeltünk

Felszentelték Józsa új római katolikus templomát. A Szent György-templom több mint egy év alatt készült el. Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök tartotta, akinek püspökként ez volt az első hivatalos szolgálata.

A zuhogó eső ellenére folyamatosan érkeztek a hívek az új józsai templomhoz vasárnap délután. A településrészen élők szerint nagy szükség volt az új templomra, mert a másik már kicsinek bizonyult.

– Több férőhelyes, mint a másik, kétszáz férőhelyes, és úgy gondolom, meg fog telni a hívek szerető lelkével – hallhattuk Gáll Mihálynét.

A templom alapkövét 2014 áprilisában tették le, építése mintegy 200 millió forintba került. A költségek jelentős részét a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye finanszírozta. A telket az önkormányzat ingyen adta.

jozsatemplom2

– Én mindig nagy örömmel vettem, ha templom épült Debrecenben, mert ez együtt járt a közösségépítéssel, az együttgondolkodással. A város mindig támogatta ezeket a törekvéseket – mondta Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki a telekről szóló döntés meghozatalakor a város polgármestere volt.

jozsatemplom3

Vasárnap megszentelték a templom harangjait, majd azok a helyükre is kerültek. Az ünnepi szentmisén a nemrégiben beiktatott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a templom építésében. Palánki Ferenc hangsúlyozta: öröm számára, hogy egy templom szentelése az első hivatalos szolgálata püspökként.

– Mi a munkatársai vagyunk Jézusnak, aki eljött ide közénk, és itt, ebben a templomban is szembesíteni akar bennünket a saját életünkkel – hangoztatta Palánki Ferenc.

Az új római katolikus templom több mint 1600 négyzetméteres felületen speciális téglaburkolatot kapott. A templomban geotermikus padlófűtést építettek ki, és elektromosan fűtött padokon foglalhatnak helyet a hívek.

Forrás:
dehir.hu