Gyászolók vasárnapját tartottuk a Szent György-templomban

Mindenszentek ünnepe és a halottak napja után november első vasárnapján a gyászolók vasárnapját tartja egyházunk. A Szent György-templomban bemutatott szentmise kezdetén Tóth László plébános kiemelte, hogy bár ezen a vasárnapon az idei évben utolsó útjukra kísért hívekért név szerint imádkozunk, mégsem az elhunytakért, hanem a gyászolókért mutatjuk be a szentmisét.

Nincs olyan ember, akiben ne szakadna fel valamilyen mélyről jövő érzés, amikor odaáll elhunyt szerette sírja mellé, mert mindannyian átéljük, mennyire nehéz teher a gyász – mondta Tóth László atya. Szentbeszédében a plébános kiemelte, fontos, hogy a gyászolóknak magukra is gondoljanak gyász idején. Szükségük van ugyanis a megerősítésre, hogy erőt kapjanak a veszteség elviselésére.

De honnan merítsünk erőt? Ki erősít meg minket? Az erő az emberi életeket formáló, azt megváltoztatni képes erő az Isten ereje. Az ő hatalma gyengéd és irgalmas szeretetében lakozik. Ezzel akarja átformálni a világot, ebből tudunk erőt meríteni. Amikor szerettünk halála és a gyász megsebzi szívünket, Istenből meríthetünk erőt. Isten közeledik felénk és azt akarja, hogy találkozzunk az ő erejével, mely mögött rejtezik a feltámadás az örök élet. Ezt közvetíti felénk és adja át számunkra át Jézus.

Szükségünk van erre a bátorításra, vigasztalásra, mert nem ragadhatunk bele a gyászba. Tovább kell haladnunk az életünk útján, Jézushoz kell hasonlóvá válnunk, hogy a mi életünk is az irgalmas szeretet ereje hassa át. Jézus azt kéri tőlünk, hogy emeljük fel rá tekintetünket, mert ő azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, aki elveszett. Elhunyt szerettünk üdvösségét is az irgalmas és szerető Istenre kell bíznunk, és nyugodt szívvel az ő kezébe kell helyeznünk. Ezzel a hittel kell tovább haladni életünk zarándokútján – zárta elmélkedését Tóth László atya a gyászolók vasárnapján.

Minden évben szokás gyászolók vasárnapján, hogy egyházközségünk elhunyt híveinek nevét egy emléklapon az oltárra helyezve ajánljuk őket a Jóisten kegyelmébe.

– Papp Erika –