Egymást segítve, együtt legyünk az elsők – Tanévnyitó szentmisén mutatkozott be Szabó Gábor diakónus

Zsúfolásig megtelt a Szent György-templom 2021. szeptember 19-én, amikor Tóth László plébános atya Veni Sancte, azaz tanévnyitó szentmise keretében kérte a Szentlélek kiáradó kegyelmeit az iskolásokra, tanárokra és a plébániai közösségekre az új tanévben is. A liturgiában együtt szolgált és egyházközségünknek is bemutatkozott Szabó Gábor atya, akit ez év júniusában szenteltek diakónussá, és szeptembertől egy éven át a Megtestesülés plébánián teljesít gyakorlati szolgálatot. A liturgián plébániánk fiataljai adták a nívós zenei szolgálatot Jakab Zsuzsanna hitoktató irányításával.

A szentmisén történt személyes találkozás mellett Szabó Gábor atyát a közösségünkhöz első alkalommal intézett prédikációjából is megismerhettük, melyben személyes ihletésű emlékeit tárta elénk egykori iskolás csínytevései közül, amikor társa füzetét firkálta össze. A fiatal diakónus a gyermekekhez fordulva az egymásra figyelés fontosságára intette őket: „Bármilyen is velünk a társunk, nem szabad versenyezzünk egymással azért, hogy én legyek az első. Mindenki értéket képvisel, ezért arra kell törekednünk, hogy lehetnénk igazán társai egymásnak, hogyan segíthetnénk egymást. A foci példájával szemléltetve, hogyan passzolom a labdát a társamnak: odarúgom a mellkasához, hogy ne tudja levenni, vagy pedig szépen a lábához passzolom, hogy majd ő is belerúgjon és visszapasszolja nekem. Azaz, odagurítom neki, mert partnere akarok lenni a másiknak.”

nor

A múlt, jelen és jövő idősíkjának vonatkozásában pedig felhívta a figyelmet arra, ahogyan megéljük a társainkkal a jelent, olyan lesz velük a jövőnk, mert a jövőnket most éljük. Majd arra buzdított, hogy:  “Nem szabad a múltunk felé tekintgetve azon nagyokat szomorkodni, hanem tanulva belőle, írjuk meg együtt a jelenünket! Írjam meg a saját füzetemet, ne a társamét firkáljam össze! De haladjunk együtt a közös úton, hogy egymást segítve együtt legyünk az elsők, hogy ne legyen köztünk egy utolsó sem, így kezdjük az új tanévet” – zárta elmélkedését Szabó Gábor diakónus atya.

A szentmise zárásaként Tóth László plébános atya a Szentlélek kiáradó kegyelmeit kérte a jelenlevő diákokra, tanárokra az új tanévben is. Végvári Kinga hitoktató szerény, ám a tanulásban hasznos ajándékokkal kedveskedett az iskolásoknak.

-PappE-