Bérmálás és díjátadás a Szent György-templom búcsúi szentmiséjén

Templomunk védőszentje, Szent György liturgikus ünnepnapjához kapcsolódóan hármas ünnepet ült egyházközségünk közössége április 23-án, amikor velünk ünnepelt Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Az ünnepi szentmisén adták át a Szent György-díjat az idei év díjazottjának.

Szent György vértanú, a lovagok és cserkészek védőszentje egyike azon szenteknek, akinek alakját osztatlan tisztelet övezi gyakorlatilag az egész keresztény világban. A világegyház április 23-án ünnepli Szent Györgyöt, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk meg róla. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek.

Április 23-án, húsvét 3. vasárnapján Palánki Ferenc megyéspüspök búcsúi, ünnepi szentmisét mutatott be a Szent György-templomban, ahol megemlékezett első hivatalos főpásztori szolgálatáról, amelyik épp a Szent György-templom felszentelése volt 2015-ben.

Az ünnepen a főpásztor kiszolgáltatta a bérmálás szentségét egyházközségünk 11 fiatal tagjának, valamint a liturgia zárásában került sor a 2016-ban alapított Szent György-díj átadására.

Tóth László plébános és Bordás Attila, egyházközségünk képviselő-testületének elnöke adta át a Szent György-díjat – Tamus István grafikusművész Szent Györgyöt ábrázoló linómetszetét – és a díjjal járó oklevelet az idei év díjazottjának, Varga Antalnénak az egyházközségért, a közösségért és a templomért végzett sokéves, önzetlen szolgálata elismeréséért.

Az ünneplés a hagyományos Szent György-bállal folytatódik április 29-én, ahol a zenét az egyházközség Szent György-zenekara szolgáltatja majd.

Szent György-díjban részesültek:

2016 – Felföldi László, a Szent György-templom első plébánosa
2017 – Gáll Mihály
2017 – Juráskó István (posztumusz díjazott)
2018 – Ferenczi Györgyné
2019 – Dr. Bedő Zoltán
2020 – Veréb Sándor
2021 – Dr. Horváth Zsolt
2022 – Kertész Józsefné
2023 – Varga Antalné

Fotó: Dremák Albert