Ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk – Első alkalommal tartottak ökumenikus taizéi imaórát Józsán

Ökumenikus taizéi imaórára gyűltek össze a történelmi egyházak józsai hívei 2019. október 6-án este a Szent György-templomban, ahol együtt imádkoztak görögkatolikus és református testvéreikkel a házigazda római katolikus egyházközség hívei. A hagyományteremtő céllal megrendezett első taizéi imaórán részt vett Szentesi Csaba görögkatolikus parochus, Gacsályi Zsolt református lelkipásztor és Tóth László atya, a Szent György-templom plébánosa is.

Taizé egy franciaországi község, ahol 1940-ben a svájci születésű Roger Schütz nemzetközi ökumenikus közösséget alapított azzal a céllal, hogy menedéket nyújtson kora üldözöttjeinek. Később a közösség tagjai örökfogadalmat tettek, így hivatalosan is létrejött a taizéi szerzetesi közösség, ami nem vallási irányzat, és egyetlen keresztény egyház fennhatósága alá sem tartozik. Fennállása óta az összes nagy keresztény egyházfő felkereste Taizét: 1986-os látogatása alkalmán II. János Pál pápa együtt imádkozott a közösség testvéreivel.

A 2019-ben Józsán havonta egy alkalommal megrendezendő imaalkalmakon a három egyház hívei az együtt imádkoznak az ökumené szellemében, azaz maguk mögött hagyva mindazt, ami hitük szerint elválasztja őket, és tudatosan megélve azt, ami krisztushívő keresztényként összeköti őket. Kiváló keretet ad ehhez a taizéi szertartás, melyben a Krisztus világosságát jelképező gyertyaláng fényénél egyedi hangzásvilágú, ugyanakkor könnyen megtanulható énekek kapnak meghatározó szerepet. Az énekek imádságokat fognak közre, megtapasztalva közben a belső csend erejét, amikor a hívő ember Istenre figyelve meghallja Isten szavát.

A Józsán megtartott első taizéi imaóra folytatása 2019. november 3-án a felsőjózsai református templomban, majd december 1-jén a görögkatolikusok Felsőjózsai úti kápolnájában lesz.

-Papp Erika-

 

Taizéi énekek magyar nyelven: