NEKtek – Veletek! Palánki püspök atya zárja május 4-én az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő programsorozatot a Megtestesülés templomban

Az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés egyházmegyei záróalkalma május 4-én, szombaton 15 órától lesz a Megtestesülés templomban, ahol Palánki Ferenc püspök atya tart előadást és mutatja be az esti szentmisét, valamint megáldja a kifestett, korszerűsített és ólomüveg ablakokkal ékesített debreceni templomot.

NEKtek – Veletek címmel rendezett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) felkészülés jegyében egy éven át tartó programsorozatot a Megtestesülés Plébánia. A rendezvény nyitó alkalmát 2018. július 7-én tartották, amikor Dr. Seregély István egri érsek  atya érkezett a Megtestesülés templomba, ahol elhelyezték a 2018-ban boldoggá avatott Brenner János atya ereklyéjét is, akit, mint az Oltáriszentség vértanúját, a programsorozat pártfogójának választottak a szervezők. 

Az első szombatokon megtartott rendezvényen előadásokkal egybekötött közös imádságra és együttlétre várták a híveket és az érdeklődőket, akik közös imádsággal készülhettek a kongresszusra. Meghívott előadók tartottak előadást, és alkalom nyílt beszélgetésre, találkozásra is, majd rövid tanúságtételt és szentségimádást követően minden alkalommal szentmise zárta a találkozókat. Az előadások témája az Eucharisztia volt, mint egyéni és közösségi keresztény életünk forrása, de minden alkalommal irányított témák segítették egy-egy célcsoport lelki épülését.