Fiataljaink a jövőt hordozzák – Gyermekközösségek a Szent György-plébánián

Nagy öröm látni számunkra, gyerekekkel foglalkozó pedagógusok számára, hogyan telik meg templomunk napról napra mosolygós, kacagós gyerekarcokkal, egymás társaságát kereső fiatalokkal, és lelkes, kitartó ministránsokkal. Öröm és egyben nagy felelősség, hogy támogatásunkkal segítsük a fiatalságot erős, összetartó, egymást támogató, a kisebbekről gondoskodó közösséggé formálódni, és segítsük őket a másikért áldozatot vállaló, érett felnőttekké válni.

A nyári táborokban már megmutatkozott, kik azok, akik odafigyeléssel, szeretettel képesek a kisebbeket terelgetni, játszani velük. Bízunk abban, hogy idővel a többiek is tudnak csatlakozni ehhez a szemlélethez, és megérzik majd, milyen erő és „szinergia” rejtőzik abban, hogy mindegyikük más személyiség, de együtt különleges élményekben lehet részük. Ehhez persze el kell jutnunk addig a felismerésig, hogy mindenki másban jó, s míg egyedül vajmi kevésre jutunk, addig közösen bármit elérhetünk. Tapasztaltuk azt is egyik nyári táborunk alkalmával, hogyan tud egy-egy gyermek kinyílni sérült társa láttán, mennyi jóság és segítőkészség, empátia mutatkozik meg ilyenkor, s egyszeriben a fontossági sorrend is megváltozik, mert háttérbe kerül az „én” azért, hogy neki, a társának is jó legyen. Ha sikerül gyermekeinket ilyen egymást tartó, hordozó csapattá kovácsolni, akkor tettünk egy lépést azért, hogy már itt a földön megérezzük a mennyország ízét.

Mi is keressük az új utakat, érezzük, hogy másképp kell közelítenünk a mai fiatalsághoz, mégis az örök értékeket megőrizve és átadva kell ezt tennünk. Szeretnénk folytatni ezt a hálás „apostoli” munkát, így 2018 szeptemberétől újra elindítottuk a nagyobbaknak az Ifi Klubot, a kisebbeknek pedig a Kis Ifit. A nagyok is szívesen bekapcsolódnak abba, hogy a kicsiknek foglalkozást tartsanak, aminek nagyon nagy ereje van, hiszen így tanulnak egymástól, ami mindkét korosztály számára megerősítő erejű.

A kisebbek annyira szerettek volna egy olyan kis közösséget, mint a nagyok, ezért adtunk teret és időt, hogy lehessen „kis ifi” is. Többféle elnevezés közül (hittan, cserkészet) végül ezt láttuk a leginkább megfelelőnek, mert kifejezi, milyen foglalkozásra hívjuk 1-től 5. osztályig a gyerekeket. A foglalkozások így sokfélék lehetnek: hittan, cserkészet, játék, közösségépítés, ima, élménypedagógia stb… A cél az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, baráti közösséggé váljanak, közelebb kerüljenek Istenhez és egymáshoz. Ez megtartó erőt jelenthet a mindennapokban is. Ezt szeretnénk nekik biztosítani plébániánkon péntekenként, hétről-hétre.

Foglalkozásainkon, találkozásainkon a gyerekeket többféle módszerrel (élménypedagógia, bibliodráma, játékpedagógia), valódi élményalapú tanulási helyzetekbe vonjuk be, ahol kipróbálhatják magukat, határaikat, ahol ösztönözve vannak arra, hogy kilépjenek a megszokott, hagyományos keretek közül és meglévő tudásukat használják problémamegoldásra. Mindeközben megtapasztalhatják saját gyengeségüket, erősségüket, jobban megismerhetik önmagukat, társaikat.

Ifi Klub minden pénteken 19.15-től a Szent György-plébánián!

Gulyásné Felkai Ágnes, Maczó Rita, Végvári Kinga
az Ifi Klub vezetői