NEKtek – Veletek! Egészségügyi dolgozókat várnak december első szombatján a Megtestesülés Plébániára

Félidejéhez érkezett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő egyházmegyei felkészülési programsorozat. A soron következő alkalom a szokott helyszínen, a debreceni Megtestesülés Templomban december 1-én, szombaton délután 15 órától lesz.

Szeretettel várjuk az egyházközségekből az egészségügyi dolgozókat (orvosok, ápolók stb.) és a kamilliánus családok tagjait is. A program 15 órakor az isteni irgalmasság rózsafüzére éneklésével kezdődik, majd előadás tart Dr. Csépányi Gábor atya, az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológia tanára, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa, aki maga is rendelkezik orvosi diplomával. 17 órától szentségimádás kezdődik, majd 18 órakor szentmisével zárul a felkészülési alkalom.

Természetesen az alkalomra minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk, nem csak az egészségügyben dolgozókat.


A félidőben vegyünk új lendületet és készüljünk együtt az Eucharisztikus Kongresszusra!