A Katolikus Egyházban szeptember utolsó vasárnapja különleges ünnepnap, a Szentírás vasárnapja, mely elválaszthatatlan Szent Jeromostól (Kr. u. 347-420. szeptember 30.), aki eredeti nyelvről fordította le a Szentírásnak majd minden könyvét. Fordításával megalkotta azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt.
A Szentírás vasárnapján a hívek különös figyelemmel tekintenek a Bibliára, melyet a Könyvek Könyvének 
neveznek, mert segít, tanácsot ad, felemel, nemesít, tanít, tágítja világnézetünket, és ami a legfontosabb: az egyetlen könyv, amely közel visz Istenhez. A Szent György-templomban megtartott ünnepi szentmisén prédikációjában Tóth László plébános atya a Biblia rendszeres olvasásának fontosságára hívta fel a hívek figyelmét:
„Hagynunk kell, hogy a Biblia mindennap megérintsen, általa szólítson meg minket Isten igéje. Olyan, mint amikor egy levében Isten szava szól hozzánk. Egy olyan levélben, amelyre Isten várja a válaszunkat. Mindannyiunk egyéni, személyes válaszát. És amikor erre válaszolunk, párbeszédet folytatunk Istennel, ezt nevezzük imádságnak. Így tartozik össze a bibliaolvasás és az imádság.”
Végezetül Bánk József érsek szavaival zárta elmélkedését a Szentírásról: „Nem olvashatjuk eleget a Szentírást. Akármennyit olvassuk is, mindig úgy érezzük, hogy még nem olvastuk végig. Olyan, mint nyári éjszakán az égbolt; minél tovább nézzük, annál több csillag van rajta.”
Az ünnepi szentmise a hívek magukkal hozott Bibliáinak megáldásával zárult.
Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő Stridon városában született. Szülei ugyan keresztények voltak, de őt kiskorában nem keresztelték meg. Egész fiatalon Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. Tanulta az emelkedett, művészi latin nyelvet, féktelen kíváncsisággal falta a latin klasszikusokat, akik nyelvezetére, gondolkodására is nagymértékben hatottak.
Jeromos lelke azonban sokkal igényesebb volt annál, semhogy a felszínes szórakozás és a világi tudomány ki tudta volna elégíteni. 366 nagyböjtjének fölvételét kérte a katechumenok közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket. Ezzel új életet kezdett, fölfedezte a szerzetesi életet, melynek középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt.
Útra kelt, hogy keletre menjen, ahol — mint tudta — a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. Keleti tartózkodása alkalmat adott Jeromosnak arra, hogy Antiochiában tökéletesítse Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig megtanuljon héberül.
382-ben, harmincöt éves korában nagy feladat várt rá: Damazusz pápa, aki maga is művelt szellem volt, bevonta legszűkebb munkatársi körébe és megtette a titkárjává. Hamarosan még ennél is fontosabb feladattal bízta meg: az evangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Ez a munka azonban nem egyszerűen szövegvizsgálat, fordításrevízió volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Szentírásra, és húsz éven át foglalkoztatta Jeromost, aki ebben a munkában minden tehetségét és addig szerzett tudását az Egyház szolgálatára szentelte.
Amikor Damazusz pápa meghalt és utóda nem biztosított már számára védelmet, Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Betlehemben telepedett meg, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak, egyet pedig a nők számára. Ekkor egy hosszú, irodalmi téren nagyon termékeny időszak következet az életébent, amely harmincöt esztendeig tartott. A tudósnak segítségére volt nagy könyvtára és sok följegyzése, melyeket a korábbi évek utazásai során gyűjtött.
Mindenekelőtt eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét. Ez önmagában olyan teljesítmény, amellyel kivívta magának a kortársak bámulatát. Megteremtette azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt.
Mikor a fordítással elkészült, hozzáfogott a szövegek magyarázatához. E magyarázatok rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásról tanúskodnak; teológiai tartalmuk már szegényesebb, a formájuk pedig egészen laza. Ennek magyarázata az, hogy Jeromos tudományosan művelt, az átlagosnál jóval olvasottabb, de nem teológus és nem misztikus szellem volt. Az 5. századi források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon