Bérmálás a Szent György-templomban június 25-én

A bérmálás egyike a hét szentségnek: a keresztény nagykorúság szentsége, melynek felvételével megerősít a Szentlélek abban, hogy hitünket bátran megvallva, annak tanításai szerint éljünk. Krisztusnak elkötelezett, felnőtt keresztény életet élő felnőttét, aki tudatosan olyan szent nevét választja, akinek az élete követendő és példaértékű számára. A bérmaszülő feladata, hogy segítse a megbérmáltat vállalt küldetése teljesítésében. A bérmálás szentségét a megkeresztelt híveknek akkor adják ki, amikor “eljutnak értelmük használatára”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megállapított bérmálási alsó korhatár 12 év, mely előtt kellő felkészülés szükséges. Az első bérmálás pünkösdkor volt, amikor az apostolok érett felnőttként megkapták a Szentlelket. Készek voltak lelkükben, hogy Krisztusért és a születő Egyházáért adják az életüket.A bérmálkozók egyházközségük jelenlétében újítják meg keresztségi ígéretüket és válnak nagykorú kereszténnyé. Bérmanevet választanak, az új név pedig új élet kezdetét jelenti számukra. A Szent György-templom nyolc fiatal hívének a szentséget BOSÁK NÁNDOR, az egyházmegye nyugalmazott püspöke szolgáltatta ki 2017. június 25-én.

Az egyházközség képviseletében Dr. Újhelyi István köszöntötte az egyházmegye első püspökét és a Szent György-templom alapítóját. A hívek köszöntésében a püspök atya a bérmálás és pünkösd ünnepét összekapcsolva kérte a Jóistent, hogy amint egykoron a tanítványokra kiáradt a Szentlélek, úgy áradjon most ki a bérmálkozókra is. Homíliájában a Szent László-emlékévre is utalt:

„Ennek a templomnak az építésénél Szent György vértanút választottuk a templom védőszentjének, mert a Szent László király uralkodása idején épült régi templomnak is, melynek romjai 200 méterre találhatók, Szent György volt a védőszentje. És miért emlékezünk a szentekre? Mert amikor és ahol éltek, akkor és ott teljesítették életfeladatukat. Ilyen szent volt László király is, aki nem csak katonaként védte meg hazáját, hanem törvényeivel is biztosította, hogy lelkiségében és szívében is keresztény legyen az itt élő nép, és ehhez a tízparancsolat törvényeit ültette át országa törvényeibe. Szent György vértanú is a katonaszentek közé tartozik, mint ahogy Szent László is. György a császárt, László a hazáját szolgálta, de közös volt bennük, hogy mindketten az Istent szolgálták. Az ő életüket szemlélve, a szentek életét tanulmányozva tanulságot vonunk le életükből, tiszteljük mély hitüket és alázatos szolgálatukat.”

A bérmálás és a szentek kapcsolatáról a püspök atya kifejtette: „A bérmálás a keresztség szentségének betetőzése. A szentség felvételével kinyilvánítjuk, hogy Krisztushoz és az ő közösségéhez tartozunk. Hitvallásunkkal megújítjuk az ígéretünket, amit egykoron a keresztszülők tettek helyettünk. A bérmálás szentségével egyházunk a Szentlélek kegyelmét közvetíti, hogy Isteni erőt kapjunk a szentlélek kiáradásával ígéretünk és vállalásunk betartásához. A világ valóságában a jó és a rossz egyaránt kiárad, de hogy merre van a jó irány, arra isteni erő vezet minket és a Szentlélek adja meg azt a hitet és erőt, ami ahhoz kell, hogy a jó úton haladjunk. A bérmálás szentségében azt az erőt kérjük, hogy az egyház híveinek közösségéhez tartozva ezen a jó úton haladva éljük életünket.”

Az ünnepi szentmisén a Szent György-templom közösségének fiatal bérmálkozói a bérmaszülők jelenlétében és támogatása mellett közös fogadalomtétellel újították meg keresztségi fogadalmukat, majd egyenként a püspök atya elé járultak, aki megkente homlokukat szent olajjal, a krizmával: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét! Békesség veled!”

A püspöki áldást követően Felföldi atya megköszönte Bosák püspök atya szolgálatát és közbenjárását, utalva arra, hogy a mai nap korona a fiatal templom történetében: ugyanis a templomszentelés után a bérmálás a legnagyobb ünnep egy templom életében. A mostani első bérmálással nem csak a bérmálkozó hívek, de a templom is nagykorúvá vált. Az ünnep különlegessége, hogy Bosák püspök atya jelenlétében és támogatásában ülhettük meg, aki az alapítástól a nagykorúvá válásig jelen volt a templom életében.